Skyler és Javier a vezérlőszobába sietett, már amennyire legyengülten és megtörten tudtak a nehéz szkafanderben. Freya feszülten a monitort figyelte, Creed és a tartarusiak nyugtalan arcot vágva meredtek egymásra. Nem sok jót sejtetettek...

A klinika felé tartottak, el nem tudták képzelni, miért viszi oda őket az elrablójuk. Skyler nem is igazán gondolkodott ezen, csak az visszhangzott a fejében; mikor lesz már vége? Mint egy rossz álom, aminek minden perce kín.

Hat órája voltak már az óvóhelyen. Amikor magukra zárták az ajtót, senki nem hitte, hogy addigra még mindig bent lesznek. Túl voltak már minden fázison; türelmes, reményteli várakozás, fokozódó aggodalom, kétségbeesés, pánik.

Skyler egyedül ült a vonaton. Szorongott, utálta azt a járművet és a helyet, ahová vitte. Nehéz volt eldönteni, mi feszélyezi jobban; hogy a kupolán kívülre kellett mennie, vagy, hogy a kolónia leghatalmasabb emberéhez tart elbeszélgetésre. Minden perccel egyre közelebb került az elkerülhetetlen véghez, minden perc egyre elviselhetetlenebbé vált.

A Marsnak két kísérője van, a Phobos és a Deimos. Nevüket a görög hadisten, Árész fiairól kapták, akik a Félelem és a Rettegés megtestesítői a csatákban. Skyler mindkettejük kezének súlyát érezte a vállán. Úgy érezte szélmalomharcot vív, melyben vesztésre áll.

Síri csend volt, némán ültek már egy jó ideje. Ha az emberek napok óta össze vannak zárva, egyszerűen már nincs miről beszélni. Bár ebben a brigádban kivételesen mindenki jóban volt mindenkivel, de a közösség hamar felbomlott a bezártságtól. Aznap már senki nem szólt egy árva szót sem, mindenki csak merengett magában, és várta, hogy legyen valami.

Nagyon jól aludt. Idejét se tudta, mikor volt olyan jó neki, mint akkor, miután bevett egy altatót. Pont erre vágyott, a nagy, üres semmire. Semmire nem gondolni, semmit nem érezni. Erre ez az idióta virtuális liba rikácsolni kezdett; Molly próbálta volna ébresztgetni.

Skyler riadtan ébredt. Felült, kapkodta a levegőt. Hidegséget érzett a nyakát, leizzadt. Először tévesen a régi, földi lakásukba pozícionálta magát, kellett neki pár másodperc, mire összeálltak a fejében a dolgok; a Marson van, rémálma volt, a férjéről pedig már harmadik napja nem tud semmit.

Nolan nem ért haza az éjszakai műszakból, és órák óta nem tudni, mi van vele. Cseppet nyugtalanító... Skyler alig várta, hogy végre fél egy legyen. Bár a porvihar miatt jóval kevesebb dolga volt, tudta, hogy a szemét felettese nem nézné jó szemmel, ha munkaidőben telefonálgatna, így meg kellett várnia az ebédszünetet.

Freya Wilkers némán nézte a padlót. Egyedül volt a váróban, arcvonásai feszültségről és aggodalomról árulkodtak. Feszült volt, mert kellemetlennek találta a helyzetet, hogy barátnője szeretője lett az új orvosa, és nyugtalan volt attól, ami miatt behívatta.