A hetedik utas – 23. fejezet

  Eljött az idő, hogy elhagyja a gyengélkedőt és meglássa kikkel is van dolga. Immár teljes bizalmatlansággal de sajnos még mindig terv nélkül nézett szembe a közelgő fejleményekkel. Hiába agyalt, nem jutott semmire. Egyszerűen még nem állt rendelkezésére kellő infó ahhoz, hogy tudja, mit is gondoljon. Ebben pedig még Louise sem tudott segíteni.

  Ébredése után pár órával Caleb visszatért és a hogyléte felől érdeklődött. Azt is a tudtára adta, hogyha alkalmasnak érzi rá, a kapitány már nagyon várja, hogy találkozzon vele. Ehhez nyilván Skylernek semmi kedve nem volt, leginkább begubózott volna pár napra, hogy kitalálja, merre tovább, de jobb híján úgy volt vele, jöjjön aminek jönnie kell.

  Miközben a híd felé tartottak, Caleb jótanácsokkal látta el:

  – Előre szólok, a kapitány egy kicsit érdekes figura... Meg hát úgy eleve mindenki az itteniek közül. Szóval ne lepődj meg semmin!
  – Hát jó.
  – Csak akkor beszélj, amikor hozzád szól! Alapvetően kerüld a szemkontaktust mindenkivel... A kapitány azt sem szereti, ha fölé magasodsz, ami elég nehéz, mert egy seggdugó. De talán nálad nem lesz gond.
  – Rendben. – Skyler nyelt egyet, egyre kevésé volt bíztató a helyzet.
  – És végül, ami nagyon fontos: ne hozd szóba a vallást, meg semmilyen világnézetet. Ha pedig ezeket a baromságokat kezdi el tolni, csak szimplán bólogass.
  – Milyen baromságokat is...?
  – Majd megérted. – Legyintett. – De nem kell rástresszelni.

  Elég szűkös és lelakott volt az a hajó, a folyosókon fura festett alakzatok és kézzel készült bizarr díszek sorakoztak. Amúgy egy szimpla közepes méretű intraplanetáris hordozónak tűnt – tehát egy olyan multifunkciós tehergép, amit bolygón belüli utakra használtak. Hamarosan el is érkeztek a vezérlőhöz, ami nem sokkal volt nagyobb, mint a gyengélkedő. 

  Miután Caleb kopogott (vagyis inkább dörömbölt), a helyiség ajtaja kinyílt. Itt voltak a gép ablakai is, végre kiláthatott: szemlátomást egy hegytetőn vagy szirten parkoltak. Skylert áporodott, elhasznált levegő szaga csapta meg, négyen ültek odabent. Három férfi és egy nő, utóbbi rövidre nyírt, szőke hajjal és sötét sminkkel a szemei közül.

  – Fiúk, íme a legújabb csapattagunk, Skyler! – konferálta fel a vendéget Caleb.
  – Helló... – nyökögött megszeppenten.

  Az egyik pali, a legrosszabb arcú közülük, puffogva, szemforgatva elfordult tőle, a többiek csak mogorván méregették. Rendkívül kellemetlen volt.

  Caleb folytatta.

  – Ők itt a csapat: Greggel már találkozták – alias Gólem–, az ott Brick, a felderítő tiszt, Nepper, a bevetésszervező és Jax, az elsőtiszt – itt a sittes képűre mutatott, aki nemtetszését fejezte ki vele szemben az imént. – Végül pedig a kapitányunk, Fred – A rövidhajú nő volt az.
  – Örvendek. És köszönöm, hogy itt lehetek... – válaszolta kelletlenül Skyler.

  Erre Jax, az elsőtiszt morogni kezdett amit a kapitány, a Fred nevezetű nő szakított félbe.

  – Üdv a hajómon! Jó látni, hogy túlélted... Ez itt az Apophis, ők pedig itt a seregem – jelentette ki teátrálisan a nő. – Ez a három szabályunk van: addig maradhatsz, amíg hasznodat vesszük, sosem veszünk el többet, mint amennyi a túléléshez szükségesés és nem ítélkezünk, amíg hűséges vagy. Elfogadod őket?
  – Nos, nagyon kedves, hogy marasztalni akartok és hálás vagyok azért, amit eddig tettetek, de az az igazság...
  – Válaszolj a kérdésre! – fojtotta belé a szót.
  – Hát... Igen, persze. A te házad, a te szabályaid.

  A kopasz majomképű Jax erre felpattant.

  – Ezt most ugye nem gondolod komolyan!?
  – Valami problémád van? – fordult felé Fred kapitány, rezzenéstelen arccal.
  – Van, nagyon jól tudod, mi a problémám, mert már napok óta ezt pofázom! Ez a nő egyszerűen...
  – Ezen már túl vagyunk, Jackson – hurrogta le a nő.
  – És ugyan mégis mi hasznát vesszük szerinted? Fredrika!
  – Az legyen az én gondom! – torkollta le. – Te pedig tudd, hol a helyed!

  A kapitány a bő 190 centis monstrum vállára rácsapott egy pálcával majd visszanyomta a székbe. Nyilván magától ült le, mert a helyzet úgy kívánta, a mozzanat a nő részéről inkább szimbolikus volt.

  Skyler nagyot nyelt, remegett a lába. Egyértelmű, hogy rossz társaságba keveredett és az is, hogy innen sem szabadul egykönnyen.

  – Mint azt mondtam tehát, amíg adsz, addig kapsz is. – Folytatta. – Az első tisztem azt akarta botor módon kifejezni, hogy az adósunk vagy. Megmentettünk, sőt elhasználtuk miattad az egyetlen génterápiás dózisunkat. Az a minimum, hogy törlesztesz!
  – Rendben. Nyilván... segítek, ahol tudok.
  – Helyes. – Vigyorgott elvetemülten. – Azt, hogy miben válsz hasznunkra, majd meglátom. Most a legfontosabb, hogy teljesen felépülj. Nagy akcióra készülünk, amiben számítunk rád az idő pedig szorít. Ha pedig az evilágon túliak is úgy akarják, sikerrel járunk. Veled együtt!

  Csend, Skyler le volt sújtva, nem tudta, mit mondjon. Nagyon úgy néz ki, hogy csöbörből vödörbe került, még ha – vélhetően – nem is akarják megenni, mint a Vulcanuson. Közben a nő többször is végigmérte. Taszító és feszélyező volt Skyler számára, ezzel a Mad Max kinézettel, a mániákus felsőbbrendűség-érzésével. De hát ilyen a sors, az ő kegyeitől függ az élete.

  Fred végül lezárta a kínos jelenetet.

  – Elmehetsz. Caleb megmutatja a szobádat. Vacsoránál ismét látlak!
  – Rendben, köszönöm... – sóhajtotta és kifordult az ajtón.
  – Addig is, jó légy kismadár – Vigyorgott.

  Skyler megsemmisülten kullogott a férfi után. Újdonsült lakhelye inkább emlékeztetett egy szertárra, mintsem rendes szobára.

  – Hát ez lenne az – mutatta Caleb.
  – Otthonos.
  – Ja, tudom mit gondolsz... De ez az utolsó szabad helyiség. Sosem voltunk még heten.
  – Nem panaszkodom. Jobb, mint holtan feküdni odakint.

  Skyler belépett és leült a priccsre. Caleb karba tett kézzel nézte, látta rajta, hogy valami nyomasztja.

  – Rosszabbnak tűnik, mint amilyen. Hidd el! – próbálta vigasztalni.

  Lehuppant mellé. 

  Skyler nem tudta benne mennyire bízhat meg. Ő tűnik köztük a legnormálisabbnak, megmentette az életét, de mégis, egy lopott hajón él – feltehetően – bűnözők közt. Azért ez sem normális... Nyilván ezernyi kérdése lett volna, de egyelőre jobbnak tűnt hallgatni. Viszont a férfi nem maradt szótlan:

  – Újnak lenni mindig szívás. Előtted én és Greg voltunk az újoncok. Szóval tapasztalatból mondom, hogy meg lehet szokni.
  – Te hogy kerültél ide?
  – Hm, erre nem kifejezetten vagyok büszke. Röviden annyi a sztori, hogy az előző helyen volt egy kis saram, amivel lebuktam. És nem akarnék visszatérni a Földre. Oda, ahol ez történt velem – Végignézett a robotkézen.
  – Oké, értem. – Dehogy értette, csak nem akarta firtatni.
  – Szóval úgy döntöttem, dobbantok és szabadúszó leszek. Ez a banda pedig jó lehetőségnek tűnt az akkori helyzetemben. Na és te? Honnan is jöttél?
  – A Palladisról.
  – Az anyját! Komolyan?
  – Igen...
  – Mi történt azzal a hellyel? A legpuccosabb bázis volt a bolygón, most meg üresen áll.
  – Ismeretlen eredetű hiba lépett fel. Feltehetően szabotázs... Nagy volt a zűrzavar.
  – Az durva... El tudom képzelni, milyen kemény lehetett. Te hogy menekültél meg?
  – Páran egy ideiglenes befogadóállomásra mentünk, viszont onnan is menekülni kellett.

  Nem tudhatta, hogy Caleb érzi-e, hogy hazudik, de nyilván nem fog neki mindenről beszámolni. Már csak azért sem, mert ő sem volt túl informatív a saját múltjával kapcsolatban.

  – Elég nagy túlélő vagy akkor... Ez jól fog jönni itt – állapította meg Caleb.
  – Nem igazán tudom, mit várnak tőlem...
  – Lényeg az, hogy kivedd a részed a melóból. Mindenki ért valamihez... Ezért aggatott Fred ránk ilyen ilyen hülye tisztségeket. Én amolyan hajóorvos/műszerész lennék, Greg a verőember, Brick hekkerkedik, Nepper meg az akciókat tervezi. Régen kommandós volt... Állítólag. Jax összetartja a csapatot, Fred meg... Kurva para, ezért senki nem szól neki vissza. Plusz ő szerezte a hajót, mondhatni az övé.
  – Még mindig nem látom, én hogy jövök a képbe, de majd kiderül.
  – Hm, valami haszna mindenkinek van – motyogta sejtelmesen. Inkább nem akarta tudni, mire gondol.

  Caleb felállt.

  – Oké, újonc! Magadra hagylak. Kábé három óra múlva eszünk. Ez ilyen protokolláris dolog, szóval ne késs. A hangosban jelzik, mikor lehet menni. Ott találkozunk! Addig is relaxálj!

  – Rendben, köszi. Viszlát később!

  Egyedül maradt a sötét, ablaktalan kis lyukban. Egy apró lámpa pislákolt, ő a rövid priccsen feküdt összegömbölyödve, csorogtak a könnyei. Üresség kavargott benne, azon gondolkodott, hogy mégis miért történik mindez vele? Miért menekül meg mindig a halál torkából azért, hogy egy újabb nyomorúságos helyzetbe kerüljön? Mindent és mindenkit elvesztett, nincs miért élnie. Csak tengődik és szenved...

  – Skyler! Úgy látom magunk vagyunk – szólalt meg Louise a karperecből.
  – Hagyj békén! Nincs kedvem beszélgetni...
 – Megértem, hogy magad alatt vagy. Viszont fontos információk birtokába jutottam, amelyek hatással lehetnek a helyzetedre!
  – Ne kímélj...
 – Ahogy sejtettem, ezt a hajót egy bűnbanda irányítja. Hangminták alapján két egyezést is találtam egy bűnügyi adatbázissal. Az egyikük Fredrika Kensington, az Aurora bázison elkövetett rendbontásért és erőszakért körözik. A másik pedig Caleb Soukolis, a Conqueror IV. állomásról, aki okirathamisítást követett el és illegális kereskedelmet folytatott.
  – Na szépen vagyunk... – dörzsölte a szemeit. Ennyit a megmentője renoméjáról.
  – Továbbá idő- és térbeli összefüggést találtam több szállítóhajót érintő incidens és ennek a hajónak belső navigációs naplója közt.
  – Arról van valami sejtésed, hogy mit akarhatnak tőled?
  – Sajnos konkrétumokkal még mindig nem szolgálhatok. Viszont az említett incidensek elemzése arra enged következtetni, hogy súlyos veszélyben nem vagy. Kilenc esetből mindössze négy személyi sérülés és két halál történt, ez utóbbiból egy a banda egyik korábbi tagjáé.
  – Ez valóban bíztató...
  – Amit feltételezek, de ismétlem, ez csak feltételezés, hogy azt várják majd, valahogy segítsd a bűntevékenységüket.
  – Az nekem is leesett...
  – Nyomós racionális érvet nem találtam arra, hogy miért tettek ekkora erőfeszítést a megmentésedért.
  – Én is attól tartok, hogy az ok nem racionális.

  Van amit a gépek nem érthetnek.