Freya Wilkers némán nézte a padlót. Egyedül volt a váróban, arcvonásai feszültségről és aggodalomról árulkodtak. Feszült volt, mert kellemetlennek találta a helyzetet, hogy barátnője szeretője lett az új orvosa, és nyugtalan volt attól, ami miatt behívatta.
Freya és Skyler még a Földön ismerkedtek meg, az űrutazás előtti egyik felkészítő képzésen. Érthető módon, már akkor elkezdtek kiépülni a kapcsolati hálók a jelentkezők között. A felkészülés és a majdani élet Palladis Cityben nagy erőfeszítéseket kívánt, így mindenki igyekezett úgy helyezkedni, hogy a leghasznosabb emberekkel vegye körül magát. Skyler egy vizsgára való közös felkészülés reményében szólította meg a visszahúzódó, európai nőt. Rohadtul nem volt ideje tanulni és félt, hogy ezen bukik majd az egész kiutazás, Freya pedig kellőképp okosnak tűnt, így megkérte, hogy segítsen neki. Akkor szembesült vele először, hogy egy zsenire talált rá.
Freya környezettudós, jelenlegi kutatási területe az emberi tevékenység hatása a Marsra. Persze a cég nem kutatgatni vitte az idegen bolygóra, hisz abból vajmi kevés hasznuk van; aktív szerepet játszott a város önfenntartó ökológiai rendszerének megtervezésében, most pedig annak működését felügyeli. A marsi környezet kutatása "csak" szabadidős tevékenység neki, amit a cég is patronál ugyan, de leginkább csak, mert az PR-szentpontból jól eladható.
Szinte szöges ellentéte Skylernek, nem csak az intellektusukat illetően, talán ő az egyetlen a városban – hacsak nem az egész bolygón – aki nem a gyors meggazdagodás reményében jött ide. Ez volt az álma. Testközelből látni ezt a különleges világot, megérteni, miként lett ilyen, kitolni az emberi tudás határait. Egyszóval felfedezni. Természetesen nagy előrelépést jelentett ez a karrierjében, Odalent leginkább tanított, kisebb gyerekeket is. Akkor figyeltek fel rá, mikor környezetjavító technológiai eljárások kifejlesztésében vett részt, jelenlegi kutatásától pedig azt reméli, sikerül jobban megértenie a környezet változását a Földön, ha egy szinte érintetlen, de hasonlóan érzékeny terepet vesz mintaként, mint a Mars.
Alacsony, vöröses, zömök alkatú nő, szemben a magas, hosszú, barnahajú barátnőjével. Barátnő... Talán túlzás is ez a kifejezés. Jó viszonyban vannak, a mai napig beszélnek, olykor találkoznak is, de Freya bizonyos mértékig zárkózott maradt Skylerrel szemben. Például azért, mert nehezen tudja elfogadni a férfiakhoz való hozzáállását. Alapból a magánélet számára tabu, így igencsak megilletődött, mikor a nő még ismeretségük elején arról mesélt neki, hogy a férje azt élvezi, ha nyakörvvel és pórázon tartva korbáccsal üti.
Az is igen kellemetlenül érintette, mikor az orvosa visszatért a Földre, így egy másikhoz rendelték őt; történetesen, ahhoz, akivel Skylernek "klasszikus" szeretői viszonya van. Utálja ezt a helyzetet, amikor meglátja Dr. Minassiant, nem tud elvonatkoztatni attól, amiket Skyler mesélt róla. Tudja, mekkora neki, meddig bírja, mi izgatja fel, és ez egyszerűen túl sok. Más orvos nem fogad új beteget, így minden alkalommal meg kell erőltetnie magát, mikor hozzá megy, nehogy látszódjon rajta az ellenszenv. Az pedig, hogy az orvos külön behívatta valamiért, extrán kellemetlen.
– Ms Wilkerst kérjük! – szólították a hangosbemondón.
Freya sóhajtott egyet, és bement az ajtón.
– Jó napot!
– Üdvözlöm, foglaljon helyet!
– Hívatott, a doktor úr...
– Ó, nyugodtan szólítson Aidennek, ha még nem mondtam volna. Van egy közös ismerősünk is, Skyler mesélt magáról!
– Igen, tudom. Ő is mesélt magáról.
– Nos, hogy érzi magát? Minden rendben?
– Igen, panaszmentes vagyok. A sporttal sincs gondom. Ezért sem értem, hogy miért...
– Remélem nem rosszkor rendeltem be, de fontos dologról lenne szó.
– Hát, hallgatom.
– Robert! Kérem Ms Wilkers kórelőzményét! – utasította az orvos a rendelő oprendszerét.
– Parancsoljon! – Megjelentek a képernyőn a kért adatok.
– Köszönöm! Tehát, nemrég újabb génterápiára jelentkezett. Elmondaná, miért?
– Úgy vélem, szükség lenne rá. Ugyan nem fájnak, de érzem, hogy gyengébbek az ízületeim.
– Értem. Negyedik földi éve van itt, ahogy látom. Az szép hosszú idő. Nem szült korábban.
– Nem! – erősítette meg, mintha csak kikérte volna magának.
– Robert, volt korábban ízületi panasza Ms Wilkersnek?
– Igen, három feljegyzést találtam.
– Mutasd a legutóbbi vázizom-terhelési teszt eredményeit is!
– Parancsoljon!
– Aha... – hümmögött sokatmondóan. – Akkor ugorjon a majom a vízbe! Mutasd a teljes csontdiagnosztikai eredménysort!
– Mutatom!
– Lám, lám!
– Nos? – érdeklődött feszengve a páciens.
– Freya, azt kell mondjam, magának nem újabb génterápiára van szüksége, hanem egy repülőjegyre, haza.
– Tessék?
– Mikor beérkezett a kérelme, utána néztem az előzményeknek. Az ön paramétereivel 120 szolonként lehet leggyakrabban génkezelést adni. Ez egy elméleti határ, szélsőség, magát viszont kis túlzással valóban minden 120. napon kezelték. Az alkalmassági vizsgálatának az eredményeit is megnéztem. Az ideutazása előtt öt, majd három évvel is vizsgálták, mikoris alkalmatlannak minősült. Harmadik alkalommal pedig épphogy megfelelő eredményeket produkált. Nem tudom, hogyan, nem is az én dolgom eldönteni, de... Szóval, tudom, hogy maga kiváló szakember, és a cégnek is fontos a munkája, a természetet viszont nem lehet átejteni. A szervezete nem alkalmas a huzamosabb itt tartózkodásra.
– Én ezzel nem értek egyet! – fakadt ki. – Az elmúlt három évben szinte panaszmentes voltam, és...
– Igen, láttam, hogy nem jelentkezett panasszal. Ahogy azt is, hogy rendszeresen szed fájdalomcsillapítót. Az a karperec ügyes kis kütyü ám, szó szerint minden testi funkciójára figyel, amit aztán én meg tudok nézni. Látom a felfutó fájdalomszintet, majd a vérében felszabaduló oxitocint. Meg más finomságokat...
– Ne haragudjon, de úgy érzem, kezd kissé offenzív lenni!
– Bocsásson meg, ha megbántottam valamivel! Én csak és kizárólag a tényekből indulok ki. Nézze, az átlagnál jóval gyakrabban alkalmaznak magán génterápiát, ennek ellenére lassan, de egyértelműen romlanak az eredményei. Maga is tudja, hogy ez a környezet erősen megviseli a szervezetet. Oké, hogy a várost tartós ittlétre alakították ki, de ez tudjuk mit jelent. Én sem fogok hat földi évnél többet itt eltölteni, mert kockázatos. Az emberi test évmilliók alatt idomult a Földi környezethez, ezt nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. A génterápia csak lassítani tudja a károsodást, a hatékonysága pedig személyenként eltérő lehet... Én megértem és tisztelem az elhivatottságát, de el kell fogadnia, hogyha nem változtat a hozzáállásán, a saját életét veszélyezteti.
– Köszönöm az aggodalmát doktor úr, de tudom, hogy mit csinálok.
– Efelől nem is voltak kétségeim. Maga okos nő... Abban is biztos vagyok, hogy az előző orvosával már lejátszották ezt a meccset, és hagyta magát nyerni. Én viszont az élet és egészség védelmére esküdtem fel, így nem hagyhatom, hogy tönkre tegye magát.
– Nem akarom tönkre tenni magam...
– De ha itt marad, az ahhoz fog vezetni. Ha most felírnám magának a génkezelést, annak a hatása talán már a következő százhúsz napig sem tartana ki. Ezért, mint orvosa, a legkomolyabban azt javaslom, hogy az első járattal menjen haza... Robert! Mikor is lesz erre lehetőség?
– 145 szol múlva nyílik a legközelebbi utazási időablak.
– Nagyszerű! Reméljük, addig egy génkezeléssel még el lesz.
– Nem érti. Nekem nincs olyan, hogy haza. Engem nem vár ott semmi.
– Rendben, elfogadom, hogy személyes indoka van erre, de ha most visszamegy, a Földön még megérheti az időskort. Ne akarja megvárni, míg nem marad más választásom, mint visszaküldeni, mert úgy leromlik az állapota. Ne adj' isten, megvárni, hogy az utazásra se legyen alkalmas... Ne akarjon ilyen helyzetbe hozni!
– Ne aggódjon, erre nem kerül sor. Magának pedig semmilyen kellemetlensége sem fog származni belőle.
Aiden sóhajtott. Makacs egy spiné...
– Robert! Az orvosi titoktartásra vonatkozó NH szövetségi törvény alapján, kérlek, állítsd le a hang- és képrögzítést a rendelőben!
– Funkció leállítva, újraindítás 5 perc múlva.
– Freya, mi ez az egész, mire készül?
– Nem térhetek vissza a Földre. Most nem. Találtam valamit, ami mindent megváltoztathat!
– Bármi is az, nem ér ennyit! Ha itt marad, 60% rá az esély, hogy egy fél marsi éven belül csontrákja vagy leukémiája alakul ki. Meg egy csomó más szar, ami nem lesz épp kellemes.
– A mintaterületet, ahol dolgozom, pár hónap múlva munkagépek fogják felforgatni, ez ellen pedig nem tehetek semmit. Szorít az idő.
– Jó, értem, de... Most valami öngyilkos akciót tervezget? Nagyon jól tudja, hogy komoly egészségromlás esetén a cég lemond magáról. Figyelmeztettem, hogy veszélyben van, többet nem tudok tenni. Ha beteg lesz, magára marad!
– Tudom. De ha beigazolódik a sejtésem, az ennél sokkal nagyobb jelentőséggel bír. Egy új, eddig ismeretlen mikro kultúra nyomaira bukkantam az egyik meddőhányónál.
– Jó, tudjuk, hogy anno voltak bacik odakint, de azok rég kihaltak.
– Ezek nem. És nem is vethetők össze semmilyen más itteni fosszilis struktúrával. Ezek csak és kizárólag azon a helyen élnek, sőt, ott alakultak ki. És ha minden igaz, az emberi tevékenység hívta őket életre.
– Várjon már! Élnek?
– Nem teljesen... Nem tudom még biztosra. Nem szénalapú és nem sejtes organizmusok. Hasonlóak lehetnek, mint a vírusok.
– Komolyan? Azt akarja mondani, hogy életet talált a Marson?
– Nem is akármilyet.
– De hát ez nagyszerű! Ezt mindenkinek tudnia kell!
– Senkinek nem szabad tudnia róla! A Mineral Corpnak a végképp nem. Időre van szükségem, hogy bizonyítékokkal álljak elő. Az a hipotézisem, hogy a rekultiváció a Földön hibás, sőt, felesleges.
– Na, de miért?
– Ez tényleg csak egy hipotézis, de...
– A hang- és képi megfigyelés újra aktív! – tájékoztatott a szoftver.
– Robert! Kapcsold még ki, kérlek!
– A parancs nem teljesíthető. A maximálisan engedélyezett öt perc lejárt.
– Franc... – mérgelődött az orvos.
Tehetetlenül egymásra néztek, Aiden már tudta, hogy olyan információ maradt kimondatlan, ami már nem hangozhat el. Egy fél percig hümmögött kínjában, aztán arra jutott, hogy jobb is ez így. Nem kell a vállára egy újabb adag felelősség. Kitalálja majd, hogyan húzhatná az időt Freyának és addig is, miként kerülje el, hogy a kezelések és az állapotromlása szemet szúrjon a Személyfelügyeletnek.
Közben a nő szíve hevesen vert. Ennél hétköznapibb stresszhelyzeteket is nehezen viselt, így örült, hogy nem fordult le a székről. Nem mondta el ugyan az orvosnak, hogy konkrétan mi forog kockán, de a titok már nincs teljesen biztonságban. Csak remélni merte, hogy felfogta a helyzet súlyát és asszisztál majd neki.
A kínos csendet végül ismét Robert törte meg.
– Dr. Minassian, bejövő hívása van!
– Ki az ilyenkor?
– Dr. Annular.
– Az üzemorvos a bányából? Mit akar?
– Nem adott meg tárgyat.
– Mondd neki, hogy majd később visszahívom!
– A hívást sürgős prioritásúnak jelölték, fogadnia kell!
– Remek... – morgolódott. – Sajnálom, Ms Wilkers, de meg kell kérnem, hogy távozzon.
– Rendben, semmi gond. – Lemászott a magas székről, kissé szédelgett.
– Kérjen időpontot a génkezelésre! Feltöltöm majd a rendszerbe a beutalót.
– Hálásan köszönöm! – sóhajtott megkönnyebbülten.
– És kérem... Igyekezzen a kutatásával, el kell érnie azt a járatot!
Egy félmosollyal válaszolt neki.
Freya egy apró csatát nyert az igazságért vívott háborúban. Nem tudott ugyan teljes mértékben örülni neki, mert tudta, egy akadékoskodó orvosnál sokkal nagyobb kihívásokkal kell majd szembenéznie. De legalább pozitívan csalódhatott Aidenben, már nem csak Skyler kéjelgéseinek tárgyát látta benne.
