Vulcanus foglyai – 16. fejezet

  Bántó ürességérzés járta át Skylert. Célba értek ugyan, hihetetlen módon túlélték, biztonságban vannak, ugyanakkor valami mégsem hagyta nyugodni. Lehet, csak megviseltség miatt vélte így, de a női ösztönök sosem hazudnak; úgy érezte, a fény alagút végén, amit fejvesztve kergettek hamis, és semmi okuk nincs a megnyugvásra.

  Ismét arra kelt fel, hogy céltalanul bámulja a falat. Általában így kezdődtek a reggelei, egyszer csak tudatosult benne, hogy már ébren van és realizálta azt az utálatos, semmilyen színű falat maga előtt. A világítás tompa, a levegő állott, mintha megállt volna az idő odabent, teljesen egybefolyt minden. Nem volt nappal, nem volt éjszaka. Azt tudták, mennyi az idő, de ez semmit nem jelentett abban a tömlöcben. Merthogy szebb szóval nemigen lehetett volna illetni. Elméletileg egy elkülönítő helységben kellett várnia a biztonság kedvéért, a gyakorlatban viszont nem egyedül volt ott és nem hagyhatta el, ergo zárka, ahol fogva tartották őket.

  Miután az összeomlott Freyát elvitték, Monroe pedig nem jutott át a kapun, ketten maradtak Creeddel. Az átvizsgálás után beterelték őket egy fertőtlenítőkamrába, ahol teljesen le kellett vetkőzniük. Telibe fújták őket valami undorító spray-jel, aztán pedig áporodott, rabruhára emlékeztető göncökbe bújva az említett elkülönítőbe hajtották őket. Szó szerint hajtották, mint az állatokat, esdekeltek az őket terelő robotok előtt. Olyan gyorsan történt az egész, ráadásul kábák voltak a kimerültségtől. Skyler csak utólag eszmélt rá, mennyire tiszteletlenül bántak velük, valóban úgy, ahogy a rabokkal szokás. Már csak az hiányzott, hogy kopaszra nyírják őket...

  Grace, az operációs rendszer közölte velük, hogy további utasításig ott kell tartózkodniuk, megfigyelés alatt. Biztonsági okokból, nehogy az átvilágítás és fertőtlenítés után mégis bejusson valami az állomásra. Ez a magyarázat már akkor sántított, nemhogy napok múltán... Egyértelműen hazudott.

  Legnagyobb ellenvetésükre, össze voltak zárva a pilótával. Miután beestek a helységbe, és bezárult mögöttük az ajtó, tudatosult bennük; két ágy, egy vécé zuhannyal és egy tálcányi ízetlennek tűnő étel. Cella két főre. Creed azon nyomban dörömbölni és ordibálni kezdett, hogy saját szobát követel, de erre természetesen nem reagáltak. Skylernek nem volt akkor ereje ezzel foglalkozni, egyből bezuhant az ágyba és másodpercek alatt elaludt.

  Mindennap egy újabb tálca emelkedett ki a pultból, rajta ipari mellékterméknek tetsző kajával. A második napon a tálca alatti kis szekrényben egy-egy öltözet rabruha is feltűnt, világosszürke, avagy piszkosfehér, helyenként már rongyos. Creed, amellett, hogy egyáltalán nem szólt Skylerhez, úgy is tett, mintha nem lenne ott. Szemrebbenés nélkül vetette le a gatyáját, mire a nő elkapta a tekintetét. Ő az elkerített vécé helységbe vonult vissza átöltözni, bár a fertőtlenítőben is teljesen meztelenek voltak, de ott olyan gyorsan történt minden, hogy akkor fel sem tűnt neki. A pilóta becsületére váljon, hogy az ételnek kábé csak a felét ette meg, úgyhogy – nyilvánvalóan – tekintettel volt arra, hogy nincs egyedül.

   Az égvilágon semmit nem tudtak odabent csinálni. Feküdtek az ágyon, ültek a padlón, meredtek maguk elé. Egymáshoz nem szóltak, igazából egyikük sem igazán akart. Egyedül a csend esett jól abban a lehetetlen helyzetben. Skyler olykor körbe-körbe járkált, míg Creed többször is nekiállt edzeni. Fekvőtámaszt, felülést csinált, helyben futott, cellatársának viszont ehhez még ha lett is volna kedve, energiája egyszerűn nem akadt.

  Skyler nem volt az a csacsogós típusú nő, de nem bírta a végtelenségig a csendkirályosdit. Már a második nap közepén kínozta az igény, hogy megszólaljon. Úgy érezte muszáj, különben becsavarodik:

– Szerinted meddig leszünk még itt? – Hangja rekedt volt és gyenge. – Szerinted meddig leszünk még itt? – ismételte meg hangosabban, válasz nem érkezett. – Hahó, neked beszélek!
– Nekem meg nincs neked mondanivalóm! – ottlétük alatt először nézett a nőre. Fekete szemei villámokat szórtak.
– Egy egyszerű kérdést tettem fel...
– Nem tudom.
– Oké.

  Azonban ez természetesen nem volt elég, pánikszerű késztetést érzett rá, hogy beszéljen valakivel és hát jobb híján Creed-hez volt kénytelen szólni.

– Szerinted Freya jól van?
– Nem érdekel...
– Mi bajod van? – elégelte meg a modortalanságát.
– Szerintem elég egyértelmű! – förmedt rá a férfi. – Fogságban tartanak, ráadásul egy ilyen hülye picsával összezárva.
– Kösz bazmeg... Majd rögtön megsajnállak. Nekem sem jobb ám, egy kicsit sem!
– Csakhogy engem kurvára nem érdekel, hogy te hogy érzed magad!
– Oké, vettem... – fújtatott dühösen. – Amúgy szívesen, hogy megmentettem a tyúkszaros életed!
– Mi van? – nevetett fel ingerülten Creed. – Én mentettem meg a te tyúkszaros életed, te idióta! Az óvóhely vécéjében, rémlik? – A vállánál fogva meglökte.
– Jó, akkor maradjunk annyiban, hogy kvittek vagyunk...
– Mégis mit akarsz? Miért kezdted el ezt, mi? Azt akarod, hogy hajbókoljak, vagy bocsánatot kérjek valamiért? Vagy ápolgassam a lelked? Hát felejtsd el! Amikor átléptünk azon a rohadt kapun, számomra megszűntél létezni! A többi kreténnel együtt. Elváltak útjaink, világos? Az, hogy összezártak csak egy marha kellemetlen fordulat, de nem jelent semmit! Nem vagyunk se barátok, se semmi egyéb! – fejezte be, hátat fordítva neki.

  Skyler belül tombolt, rendkívül feldühítette a férfi viselkedése. Ő semmi rosszat nem mondott, sőt, kifejezetten hálásnak kéne lennie annak a nyomorultnak, erre így nekiesik. Tényleg nem komplett... A nő nem tudta magát moderálni, legszívesebben pofán csapta volna, de csak egy fojtott odaszólást tudott elengedni;

– Hagynom kellett volna, hogy Monroe lelőjön a gépen. Amilyen egy szerencsétlen fasz vagy, talán még én is le tudtam volna tenni ezt a nyomorult gépet...

  Ez rossz ötlet volt. Creed agyát teljesen elöntötte a méreg, felpattant és erőből behúzott Skylernek. Ököllel, ahogy a kocsmában szokás, a nő azonnal elterült.

– Be fogod azt a mocskos pofádat, mert legközelebb a nyelvedet tépem ki! Felfogtad, ribanc? – morogta neki.

  Azonban ő nem volt az a fajta, akit könnyedén meg lehet félemlíteni. Egyből érezte, ahogy a vér fájdalmas erősséggel száguld az ereiben, egyre gyorsabb ritmusban. Idegei megfeszültek, mintha apró tűszúrások vibráltak volna szerte a testén. Felkelt, megragadta az ételmaradékos tálcát, és istenesen fejbe vágta vele Creedet. A fémtárgy fájdalmasan kongott a kezében, a férfi azonnal megfogta a sajgó fejét, de csak egy másodpercig. Eltorzult vicsorral a nőre meredt, aki állta a tekintetét.

  Creed hörögve tolta a falnak Skylert, rámarkolva az állkapcsára. A nő kétszer még fejbe ütötte a tálcával, azonban a harmadik próbálkozásra kiesett a kezéből. Kapálózott, ütötte, rúgta, ahol érte. Végül úgy tudott kiszabadulni a szorításból, hogy hasba térdelte a pilótát, amitől összegörnyedt.

  Skyler nem először kerül balhéba, és az sem volt idegen számára, hogy egy férfival verekszik össze. Fiatalkorában kifejezetten zűrös életet élt, volt, hogy majdnem minden hétévégén ellátta valakinek a baját. Persze ő is kapott rendesen, a környéken, ahol felnőtt ez nem volt szokatlan. Az igazi változást az jelentette, mikor a barátjával, későbbi férjével, Nolan-nel, egy szofisztikáltabb helyre költöztek. Bár vele is voltak tettlegességig fajuló vitáik, ahonnan egyébként a férfi ez irányú szexuális vágyai is eredhetett.

  Tehát Skyler nem volt rest megvédeni magát és ellentámadást intézni. Míg a legtöbben az első pofon után meghunyászkodtak volna, addig őt a másik megadásáig hajtotta a düh és az adrenalin. Miután sikerült Creedet lefejtenie magáról, hátba vágta könyökkel, és erőből fellökte. A földön fekvő férfi oldalát kezdte rugdosni, mire az elkapta a lábát, így Skyler hátraesett. A pilóta rávetette magát, a földön birkóztak, ismét pofon ütötte a nőt, az megpróbált négykézláb elmászni, de nem tudott, mert Creed hátulról ránehézkedett. Megragadta a csuklóit és erőteljesen magához szorított a kapálózó cellatársát. Végül olyan szorosan fogta, hogy a nő mozdulni sem bírt, csak a hörgő szuszogását lehetett hallani. Skyler ekkor érzet először félelmet dulakodásuk alatt,  megrémítette a tehetetlenség. Nem is értette, minek béklyózta így meg.

  Aztán egyértelművég vált... A férfi elengedte az egyik kezét és a bal mellét kezdte markolászni. Közben a másik alkarjával Skyler nyakát szorította, épphogy levegőhöz jutott. Creed arca közvetlen az övé mögött volt. Benyúlt a rabruha alá, majd hamar az ágyéka felé csúszott a keze. Végül a másik csuklóját is elengedte, de karjával még mindig szorította a nőt. Ekkor talán lehetősége nyílt volna kiszabadulni, de nem bírt mozogni. Nem is az erős szorítás, mint inkább a mentális nyomás miatt. Zihált, úgy érezte, mintha fuldokolna. Egyszerűen tudatosult benne, hogy nem szabadulhat, fel sem merült benne, hogy próbálkozik.

  Majd  a pilóta hirtelen hátra rántotta a vállánál fogva, és ráncigálni kezdte a ruháját. Skyler levetette felsőtestéről a göncöt és megfordult, lábairól Creed húzta tovább. Ő nem nézett a szemébe, csak a testé bámulta, ugyanolyan elvadult tekintettel, mint amikor rátámadt. Kész, ennyi volt. Vesztett... Bár nem volt elég lélekjelenléte gondolkodni, de mélyen tudta, hogy a legjobb megadni magát, úgy hamarabb túl lesz rajta, hisz az elkerülhetetlen.

  Ekkor Creed lökött egyet rajta, ismét megfordította a nőt, hogy neki háttal legyen. Vállait megragadta és magához szorította, miközben majdhogynem beleharapott a nyakába. A férfi a saját cipzárjával kezdett vesződni, majd mikor sikerült lehúzni, előre lökte Skylert, aki így egyfajta kutyapózba került. Nem láthatta mivel dolga, így csak remélhette, hogyha még nagyméretű is, nem fogja erőből betolni.

  Szerencsére volt annyi tisztesség benne, hogy határozottan, de lassan hatolt be, így nem volt annyira kellemetlen, utána viszont nem finomkodott. Nem törődött vele mi jó Skylernek és mi nem. Gépiesen csinálta, a nő hason feküdt, a pilóta rajta, aki leginkább csak a melleit markoltászta olykor fájdalmasan.

  Egyetlen egyszer esett szót köztük; mikor Skyler hangosan kezdett zihálni, egyfajta nyögdösést hallatva, Creed mély hangon leteremtette; Kussolj!

  Nem látott rá az órára, de igen hosszúnak élte meg az aktust. Legalább három orgazmusa volt, pedig általában egynél több nem jött össze. Lehet az ismeretlen, új partner izgatta fel, netán eleve felfokozott, indulatos állapota hozta ki ezt belőle, de be kellett látnia; élvezi. Teljesen más volt, mint Nolan-nel és Aidennel, egyikük sem bánt vele ilyen keményen, lényegre törően, ugyanakkor hatékonyan. Lehet, hogy igazából erre vágyott mindig is? Hogy valaki szenvtelenül, önzőmódon csinálja vele?

  Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan abba is maradt. Egyszer csak kihúzta, nem érezte, hogy elment volna. Creed felpattant és elvonult az elkerített kis helységbe, ahol a vécé és a zuhany volt. Vizet engedett, miközben Skyler majdhogynem megsemmisülten feküdt a földön, pucéran.

  Amint a férfi otthagyta, Skylert elöntötték az érzések. Alapvetően nem egy érzelgős típus, de a szex általában kihozza belőle, leginkább utána jön ez elő. Irdatlanul szégyellte magát. Életében először erőszakolják meg, ő meg képes volt élvezni? Ez mennyire beteg már? A pasi ráadásul totál zakkant, ki tudja, talán még képes lett volna megölni is.

  Összekuporodott, könnyek szöktek a szemébe. Sok érzés kavargott benne; düh, leginkább saját maga iránt, elkeseredettség, hogy kihasználták, sőt hagyta magát kihasználni. Amikor pedig a száguldó gondolatmenet végén a halott férje és szeretője jutottak eszébe, az egész átváltott egy sokkszerű megdöbbenésbe, mikor az ember csak azt tudja magától kérdezi; mit tettem?

  A zuhany napi kétszer kettő percig adott vizet, az első kör lejárt. Creed kilépett a fülkéből, Skyler mozdulni sem mert, nemhogy ránézni. Szeme sarkából látta, ahogy törölgeti magát, majd meztelenül befekszik az ágyba. A nő nem tudta, mitévő legyen, rettegett. Mire lehet még képes, mi van ha komolyabban bántja? Talán még sosem érezte magát annyira kiszolgáltatottnak, az élete függ ennek a barbár állatnak a hangulatától. Ez egyszerre töltötte el félelemmel és izgalommal. Merthogy ugyanakkor kielégültnek is érezte magát, totál felkavarodott benne minden. Ilyen lehet az, mint amikor valaki egy iszonyatosan megterhelő, akadálypályás versenyen van túl, sajog mindene, rég megbánta, hogy elindult, de végre célba ért és megkönnyebbülhet.

  Összerezzent. Creed szólt hozzá szenvtelenül; menj! Skyler azonnal felugrott és ruháját szorongatva beszaladt a zuhanyzóba. Legalább fél órának hatott az a két perc, kényszeredetten mosta magát mindenhol, többször is. A fejében párszavas mondatok cikáztak; nem hiszem el. Hogy történhetett ez? Most ez komoly? Miért velem? – szokásos reakció, azt kivéve, hogy szexuálisan még mindig felindult volt, ami miatt borzasztóan dühös volt és szégyellte magát.

  A saját karjába harapott kínjában és a fejét ütötte. Ki akart törölni mindent, az összes kavargó érzést, a tényt, hogy ez  egyáltalán megtörtént.

  Közben elállt a víz. Ijesztő csend visszhangzott körülötte. Csak a saját vérének lüktetését hallotta a fülében. Még egy bő percet állt ott, mozdulatlan. Nem mert kimenni, tudván, hogy Creed odakint van. Nem akarta látni, nem akart még a tényre sem gondolni, hogy létezik. Komolyan, ez milyen lehetetlen egy helyzet már? Hiszen még a keresztnevét sem tudja! Lehet, vagy tíz évvel fiatalabb nála... Az egész annyira szörnyű és megalázó. De össze kellett magát szednie. Bujkálással csak a gyengeségét jelezné, nem szabad kimutatnia, hogy fél. Visszamenetelt tehát az ágyhoz, nem nézett rá, de perifériából látta a barnás testet az ágyon elnyúlni.

   Visszavette a ruhát, és befeküdt a kényelmetlen ágyba. Creednek háttal, a falat bámulva, ahogyan reggel ébredt. Nem tudta mi a rosszabb, hogy még mindig össze van zárva azzal a rohadék disznóval, vagy az, hogy egyedül maradt a gondolataival. Akárhogy is kívánkozott rá, nem tudott elaludni, hogy kiürülhessen a feje. Próbált megnyugodni, de nem igazán ment. A szíve zakatolt, hiába vett mély levegőket, nem lett jobb.

  Azon kezdett el agyalni, hogy vajon ő mit érezhet? Elégedett magával, vagy furdalja a lelkiismeret? Netán a következő rémtettét tervezgeti? Nem tudta, hogy féljen-e. Legszívesebben megkérdezte volna, hogy most mégis mi van? Nem is kifejezetten azért, hogy saját érzéseit kibeszélje, hisz erre Creed amúgy sem vevő, csakhogy megtudja, mire számítson. Mindennap kétórakor megerőszakolja, vagy csak most az egyszer vesztette el a fejét? Vagy ha csak hozzá merne szólni, péppé veri...?

  A fejét kezdte szorongatni, egyszerűen túl sok volt ez így egyszerre. Komolyan, miért kellett ennek az egésznek egyáltalán megtörténnie? Rendkívül groteszk módon arra vágyott, hogy bár Monroe-val került volna egy cellába, hisz ő azt ígérte, megvédi...