Még nem tért teljesen magához, de érezte, hogy ramatyul van. Utoljára a Vulcanuson volt hasonló állapotban, minden mozdulattal végigjárta a gyengeség, a teste hevesen ellenkezett bárminemű inger ellen. Több kínzó kellemetlenség is gyötörte, mint szomj, vizelési inger és fejfájás... Ennek tetejében pedig még ordítoztak is körülötte, mintha nem lenne...

Útra keltek, kezdetét vette a nagy bevetés. A gép irritáló és egyben aggasztó remegése csak fokozta Skylerben a stresszt. A szíve a torkában dobogott, ugyanakkor az elméje ködös volt. Nem kattogott az agya, szimplán csak rettegett és tehetetlenül meredt előre. Nemsokára az ő része következik, de hogy miként fogja kivitelezni, fogalma sem volt...

Eljött az idő, hogy elhagyja a gyengélkedőt és meglássa kikkel is van dolga. Immár teljes bizalmatlansággal de sajnos még mindig terv nélkül nézett szembe a közelgő fejleményekkel. Hiába agyalt, nem jutott semmire. Egyszerűen még nem állt rendelkezésére kellő infó ahhoz, hogy tudja, mit is gondoljon. Ebben pedig még Louise sem tudott segíteni.

A szivárvány színeiben játszó kaleidoszkóp-világ merengett a szemei előtt. Gyönyörű volt, és egyben megnyugtató is. Maga a természet megtestesült harmóniája táncolt előtte, nem hallott vagy érzett semmi mást. Vajon ez lenne a túlvilág? Vagy még csak úton lenne oda? Ha tudott volna gondolkodni, biztos ez járt volna a fejében.